2016. december 31., szombat

Búcsúzik az Ó évtől blogunk!

2011 óta a legsikeresebb évünket zárjuk idén decemberben. 
A blogon megjelent 608 írásból 215 kerül ki ebben az évben.
Az írásokat a kezdettől 236 387 alkalommal nyitották meg, ennek a számnak arányosan, igen jelentős része esett 2016.-ra.
Igyekeztünk mindent befolyó hírt a leggyorsabban, és a lehető legtöbb képpel illusztrálni.
Annyi kép - flyer jelent meg ebben az évben, hogy teljesen felesleges az eddig megszokott év végi kép blokkot összeállítanunk, a mennyiség miatt áttekinthetetlen lenne.
A munkát a folyamatosan fejlődő Twitter és VK oldalunk segíti, valamint az éppen aktuális Facebook  profilunk.
Természetesen a legnagyobb segítség és elismerés az olvasói figyelem, amit ez úton is szeretnénk megköszönni!

A Blood & Honour Hungary és blog szerkesztőség nevében Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk olvasóinknak és harcostársainknak a világ minden táján.








2016. december 28., szerda

Elhunyt Grespik László! Azon kevesek közé tartozott akik hitték, tudták, védték a magyarság igazát!


Tragikus hirtelenséggel 52 éves korában elhunyt a jogvédő!
Grespik László azon kevesek közé tartozott, akik vállalták bőrfejűek védelmét a bíróságokon.
2003 novemberében megkérdezte az egyik Archívum tag védőjeként a bírótól, hogy zsidó származású e, így tisztázván annak esetleges elfogultságát.
Nyugodj Békében Barátunk!



2016. december 27., kedd

Ruhabörze 2016. Jó a vége, ha jó a vége.


A Blood & Honour Hungária 2016 – ban új területre evezett. Nem az ismeretlen utáni vágy, hanem a helyzet hozta az ötletet.
A menekültválság első képein az látszott, hogy a tömegével özönlők a segélycsomagokból kapott ruhadarabokat szétszórják, sárba tiporják, a megbecsülésnek az apró jelét sem mutatva.
Így még azok is elfordultak az adományozástól pl. a Vöröskeresztnek, akik ezt eddig minden további nélkül megtették.
Volt ez az irány, meg az is, hogy a bőrfejű, vagy jobboldali szektorban sokaknak egy-egy póló örök emlék, de a kevésbé kedveltektől sem szoktunk csak úgy „megszabadulni”. Ennek a kettőnek köszönhetően feltételezhető volt, hogy a hasonló gondolkodású bajtársak otthonaiban található majd adományozásra váró használt ruha.

2016. december 25., vasárnap

Gratulálunk a 29 éves olasz rendőrnek aki Milánóban lelőtte a berlini terroristát.

Lélekjelenlétével és gyors reagálásával saját maga, társa és  még ki tudja hány ártatlan életét mentette meg a 29 éves  olasz rendőr Luca Scatà.
Luca Scatà
A paparazzók szerint sikerült képet csinálniuk a hős rendőr szobájáról.

Cristian Movio - nak a lövöldözésben  megsérült másik rendőrnek jobbulást, mindkettőjüknek további sikeres munkát kívánunk.

2016. december 23., péntek

Békében is frontvonal, napi szinten tűzharcban! Bajtársunk ünnepi írása!


Tegnap küzdesz a munkával, ma a családi gondokkal, a rendszertelenség rendszerével, és persze önmagaddal.
 Mindenki papol békéről, igazságról, meg össznépi szeretetről...az egész álszent duma mögött közben ordít a valóság: Lényeg a profit, a hatalmi befolyás, a manipuláció, félelemkeltés, és a teljes irányíthatóság.
Közben a térbitorló idegenek nyakat vágnak, elevenen égetnek, erőszakoskodnak...és befogadóikat gázolják halálra az össznépi profitszolgálat közben.

Két erő arat bőséggel: Az egyiket Mammonnak, a másikat Halálnak hívják.

Pedig a világ leghíresebb születésnapján mindezek ellenfelének személyes leszületésére emlékezünk!

2016. december 19., hétfő

Az Adományok jó helyen !


A két általunk szervezett ruhabörzén

Ruhabörze 1.0

Ruhabörze 2.0

 és ezekhez kapcsolódóan folyamatosan érkezett ruhák, tartós élelmiszerek, könyvek kalandosan, de végre jó helyen "szolgálnak".




A Szórványban segítik adományaitok a magyarság megmaradását.

A kalandosra sikerült eljuttatásról még karácsony előtt képes beszámolóval jelentkezünk.

Az érkezés pillanata.



Újra nyitva a Hun28 webshop !

Újra kinyitott a  HUN28 webshop!

Új termékekkel, új arculattal,a régi elérhetőségen.
 Kitűnő, minőségi termékekkel  december 6 -tól ismét áll a vásárlók rendelkezésére a HUN28 webshop.


2016. december 14., szerda

Megérkezett!

Megérkezett végre a Blood & Honour magazin 50. száma.


Az http://odin.blog.hu/ kiértékelte a magazint, az alábbi írást tőlük vettük át:


2016. december 13., kedd

White Demons Album

A White Demons albumát meg tudod rendelni, de februárban akár személyesen a tagoktól be tudod szerezni.





Forrás:http://bhhellas.blogspot.hu/2016/12/white-demons-god-of-europe.html

2016. december 1., csütörtök

Spanyol - Görög CD a PC Records - tól!


Szeptemberben adtunk először hírt a CD - ről. Februárban biztosan megvásárolható a Becsület Napja emlékkoncerten, de aki nem tud várni, az keresse a PC Records - nál,

http://pcrecords.net/contents/de/d111.html#p6886