2016. március 31., csütörtök

Amikor kitört a vihar!

Forrás: http://odin.blog.hu

A Blood & Honour kezdete!


1987-ben a White Noise Club alatti skinhead mozgalom a 'Rock Against Communism' zenei forradalmának az élvonalában volt.Olyan együttesek, mint a Skrewdriver, Brutal Attack, Skullhead, a No Remorse és további számos banda lépett fel akár ezer fős tömegek előtt is Nagy-Britanniában heti szinten.Ez egy földalatti mozgalom volt bármiféle reklám nélkül, a tömegek szájról szájra adták a hírt egymásnak. A Brit skinhead mozgalom pénzelte a jobboldali ellenállásokat szerte Európában, de keveset kaptak vissza cserébe.
A Skrewdriver, Ian Stuart vezetésével először 1985-ben adta elő a Blood and Honour című dalt, amely azoknak az embereknek a himnuszává vált, akik elég előrelátóak voltak, ahhoz,hogy lássák a szakadékot amellyel a népünk, kultúránk és a jövőnk szembe fog nézni,ha továbbra is az eddigi úton járunk.


A londoni skinheadek, akik a Skrewdrivert követték elkezdték magukat Blood and Honour skinek néven emlegetni,és vezető szerepet töltöttek be minden skinhead találkozón a főváros környékén.Last Resort, Észak, Kelet, Dél és a Nyugat Londoni Skinheadek mind elhagyták a nevüket, hogy a legenda alatt egyesüljenek, ami Blood and Honour néven kezdett alakulni.
Kijózanulva a megdönthetetlen bizonyítékból, miszerint a White Nosie Club-ot vezető emberek csupán önreklámozó haszonhajhászók, akiket egyáltalán nem érdekelnek a skinheadek, a zenéik és az elvek, amiket képviselnek, továbbá az ezernyi és ezernyi font, amely keletkezett és amelyből semmi nem került vissza a skinhead mozgalomhoz,Ian Stuart összehívott egy találkozót. Jelen volt londoni mozgalom összes nagyágyúja, mint a Skrewdriver, a Brutal Attack, Sudden Impact, a Squadron és a British Movement zenekarai, akiknek semmi közük nem volt a korrupt White Noise Clubhoz -mint a No Remorse-nak és a The Ovaltinees-nek-, politikai pártok képviselői -akik minden egyéb esetben elhatárolódtak volna egymástól- mind megegyeztek , hogy egy új konföderációt támogassanak, egy csoportot, amelyet azok az emberek vezetnek, akiket a csoport képvisel, és amely semmi egyéb csoporthoz és mozgalomhoz nem tartozik, csupán azért él és létezik, hogy bárhogyan és bárkit támogasson, aki harcolna a népünkért, legyenek akár jobboldali rasszisták, patrióták, a nacionalistáktól a nemzeti szocialista szabadságharcosokig. Egy konföderáció, amely támogat minden becsületes aktivistát és tevékenységeiket, semmilyen elvárással cserébe, és valóban semmire sincs szüksége, mivel önfenntartó lenne minden lehetséges módon. A jobboldali mozgalom független hangja.
A Blood and Honour megszületett, egy mozgalom, amely a zenei forradalom körül épült fel, melynek semmilyen pártérdek nem akadályozta a harcát.
1987 júliusában, a ma már világhírű Blood and Honour magazin első példánya megjelent a Blood & Honour 
'The Independent Voice of Rock Against Communism, When the Storm Breaks!' cím alatt.
Ezekből a szerény kezdetekből nőtte ki magát a mára már a skinhead folklór része a Blood and Honour.

Egy mozgalom, amely csupán a skinhead mozgalom és az Oi! zene körül épült fel, eltérő szubkultúrák és zenei stílusok gyülekezőpontjává vált, hogy az embereink egy zászló alatt küzdhessenek, ide tartozott többek közt a Rockabilly, a Hatecore, a White Rock és a Hazafias Balladák, hogy csak néhányat említsünk. A hivatalos magazin, most már a tizenkilencedik évében, három havonta megjelenik a folyamatos állami nyomás ellenére is, és minden lapszámmal növekszik, illetve néhány alapító még mindig tevékeny szerepet játszik az újság életében. Néhányan az alapító együttesek közül, mint a Brutal Attack még mindig viszik a zászlót és havi szinten koncerteket adnak és találkozókat tartanak. Hazafias koncertek, mint a Violent Storm emlékmenet, a Szent György nap áprilisban, Ian Stuart emlékkoncert szeptemberben és a Fehér Karácsony decemberben határok nélküli nemzetközi fesztiválokká alakultak, amelyek túlmutatnak a nemzetiségeken, a teljes fehér világból százával érkező látogatókkal, akik mind hozzájárulnak a  hazafias harcunkhoz és a dicsőséges ügyünkhöz. Az együttesek minősége, száma és professzionalizmusa szintén nőtt. Együtteseink és zenéink, a szerény Brit-partok közti kezdetekből, egy világméretű zenei mozgalommá, életérzéssé váltak, reményt adva, támogatva és reklámozva a jó harcot.
Blood and Honour, az eredeti laza konföderáció egy szoros szervezetté alakult harminc divízióval, és kisebb csoportokkal, amelyek osztály státuszt kaptak, és melyek mind politikailag aktívak a saját preferenciájuk szerint. Sem a divízió, sem az osztály státuszt nem könnyű kiérdemelni, meg kell dolgozni érte, nem megvehető. A felső vezetés, mely zenekar tagokból, aktivistákból és politikusokból áll határozza meg a kijelölt irányvonalat, amerre a Blood and Honour halad. Hazafias koncert szervező, rendező, propaganda és internetes egységek végzik a mindennapi műveleteit a mozgalomnak. A Nagy-Britanniában elért sikerekkel és a világméretű tömeges támogatásokkal elkezdtek létrejönni a Blood and Honour nemzetközi divíziói, először Ausztráliában, majd a többi fehér Közösségi országban, szépen lassan lefedve a világ mind a négy sarkát, mind a helyi viszonyoknak és törvényeknek megfelelve, úgy, ahogy jónak látják közösségünk gyarapítását.
Sajnálatosan az alapítónk és vezetőnk Ian Stuart eltávozott közülünk 1993-ban. De öröksége itt maradt és virágzik, az álom egy mozgalomról, amelyet skinheadek csinálnak skinheadeknek, egy zenei arcvonal mögött megmaradva, egy a hasonlóan gondolkodó emberek konföderációjának egyre csak erősödve. Egy mozgalom, amely alternatívát kínál az embereknek a drogtól fertőzött, buzi támogató és fajkeveredést támogató színtér mellett, amit fanatikusan ránk erőltetnek a mai hatalmon lévők, és reményt ad ezreknek világszerte.


2016. március 26., szombat

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

Ragaszkodunk a hagyományokhoz, immár 3. éve ugyanazzal a képpel kívánunk Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!

2016. március 25., péntek

Rendezvények a nagyvilágból 2.0

A követhetőség érdekében új bejegyzésben gyűjtjük a 2016 - os rendezvényeket.
Természetesen a régebben meghirdetettek is elérhetőek. Itt!
Egy kis érdekesség, japán skinek az EU. -ban 2016.05.14.én








2016. március 20., vasárnap

7 éves a Fehér Vihar!


Kapcsolódó cikk: Skinhead koncert a Josefinában!

Egy szál "Margaréta" 1944.március.19. ( 28-as módra )

1944. március 19.-én a német Wehrmacht, műveleti területnek nyilvánítva Hazánkat, belépett területünkre, és átvette a rendészeti és katonai hatalmat.

Ennyi a mai nap 72 évvel ezelőtti tényleges története egyetlen mondatban.



Megdöbbentő azonban, hogy mindezt a mai napig is sokféle okoskodó belemagyarázással túldimenzionálják, ennek betudva a későbbi nyilas hatalomátvételt, a "szuverenitás" elvesztését, a felesleges vérontást és a teljes összeomlást.

Egyes "nemzeti" gondolkodók odáig merészkednek, hogy a bécsi döntések jóvoltából ( Mussolini + Hitler ) visszakapott területek elvesztését is ehhez a naphoz vezetik vissza...ez már tényleg elég szomorú.

Először is: Szuverén államok nincsenek, csak dölyfösködő nagyhatalmak és hatalmi klikkek, kik formálják a politikát, mit felismerni jó, de mihez alkalmazkodni KELL, és eltérni tőle lehetetlen...hacsak nem vagyunk vagyonuk bankjainak kulcsőrzői.

Másodszor: Németországgal katonai fegyverszövetségben voltunk. Ebben az erőtérben egy indokolható katonai átcsoportosítás jogos lehet...nem beszélve arról, hogy a magyar civil és katonai hangulat ekkor is még egyértelműen németbarát túlsúlyban volt.
Tehát katonailag tőlünk az ellenállás nem volt elvárható, nem beszélve arról, hogy csekélynek mondható erőink döntő többsége ekkor is a fronton volt.
Azon rágalom és cinikusság, miszerint mi úgysem fejthettünk volna ki komolyabb ellenállást, hazugság. Ezt épp a későbbi helytállásunk cáfolja legjobban, mikor is Hazánkat védtük a Vörös Hadsereggel szemben, a német szövetség kötelékében.

Politikai szempontból viszont erősen vitatható a korrektség...a németek direkt kihívták Horthyt magukhoz, a fej nélküli országban így jelentősebben könnyebb dolguk volt. Nem volt korrekt a birodalmi teljhatalmi megbízott ideültetése sem, mert ez is a politikai erődemonstrációra utalt...a németek részéről viszont mindez jogos volt...hiszen Horthyék valóban kiugrási mellékutak kitaposásába kezdtek, még ha a Kormányzó későbbi emlékirataiban is hangsúlyozta, hogy ez fegyveres átállással lelkiismereti okok miatt soha nem járt volna.

Ami azon a márciusi napon keserű szájízt okozott egyeseknek, és okoz ma is azt, az később egy magyar sajátosságra hívja fel a figyelmet:
Az akkor megszállóknak tűnőkkel később utolsó csepp vérünkig, eskünkhöz híven harcoltunk a valódi megszállók ellen! Ebben a sorsközösségben csak két nemzet osztozhat Európában:  ez a magyar és a német nemzet!
Sok nép fia megveti ezt a hősiességet, néhányan elárulnák, sokan pedig vágynak rá.
Nekünk természetes adottságunk!


Végső konklúzió mégis az, hogy történt bárhogy is, cselekedték bárkik is, a sorsunk eredendően el volt rendelve. A világáruló románia sem kapott jobb kitüntetést tettéért mint az orosz megszállás, a "Jugoszláv" partizánoknak sem jutott a kommunizmusnál jobb osztályrész ( mert sokan nem voltak ott sem vörösök ).
Magyarország sorsa eredendően el volt döntve Teheránban és Jaltában.

Most pedig, mikor is Európa újabb vérontásos korszak előtt áll, itt lenne az ideje, hogy átértékelve bizonyos múltbeli történéseket ráébredjünk, hogy a valódi Életnek két jó barátja van csak:     

                                     a Becsület és a Hűség.

2016. március 14., hétfő

Március üzenete (28-as módra)


 Minden évben van március, és minden évben üzen nekünk valamit.
Az üzeneteket mindig érzékszerveinkkel fogjuk fel, azon keresztül agyunkban dolgozzuk fel.
Érzékszerveink és agyunk mellett ÉRZŐSZERVÜNK is van, mi magyarok ezt szívnek hívjuk...és a Gondviselés jóvoltából a magyaroknak nem csak a  szelleme nagy, hanem a szíve is.


Március üzenete mindenen áthaladva a szívig jut el, és ott hat. Közöny, sallang, hazugság, rágalom, gyűlölet, és minden bóvli nélkül...csak a mienk. Bitorolni viszont nem szabad, mert a szabadság csillagzata alatt született...tehát meg kell osztanunk.


Lehet és kell 1848 márciusával és az azt követő eseményekkel sokat foglalkozni, vitatkozni, egyeztetni. 
Vannak viszont bizonyos fundamentumai, mi miatt máig is sokan érezzük úgy, hogy legszívesebben benne lettünk volna magunk is...akár Pesten diákként, akár valahol az Alföldön vagy Erdélyben parasztként, később a huszárok soraiban verekedve osztrákkal és orosszal minden faluért, vállvetve Petőfi oldalán, vagy a vereség után együtt támasztani a cellák nyirkos falát az Aradiakkal...

Március titka a szabadság akarásában, az önrendelkezés jogának kivívásában van, hittel, verssel, karddal, önfeláldozással.

Olyan titok ez, mire a MA magyarságának a legnagyobb szüksége van.



Szinte minden, mi történelmünk során formált minket és mire ma büszkék vagyunk, a reformkor idején nyerte el mai alakját:  

A trikolór színe, a magyar nyelv íze, a magyar honvéd kikezdhetetlen alakja, a legszebb zsinóros egyenruhától a bornyakaláson át a legszenvedélyesebb verselésig, a "magyar virtus"-ig, mi nem számolja az ellenséget, de minden csapást vállal, és minden elesettért van egy csepp könnye.

A János Vitéz mesebeli virtusa, mivel nem vetekedhet Hollywood egyetlen rágógumizó amerikai jenkije sem, a virtust, miről tévesen azt hisszük, hogy itt van a fiókban, és bármikor előhúzhatjuk ha baj van, aztán "Üsd vágd nem apád!"...

A becsület és hűség szeretetét, mi a szabadságot szolgálja, mi európaiak között is a legkiemelkedőbbek ( és épp ezért a leggyűlöltebbek ) közé emelt minket. 

Európa nagy "lakótelepében" minden lakónak, vagyis a kultúránkat formáló szabad nemzeteinknek joga van az önrendelkezéshez,  szabadságának megőrzéséhez és megvédéséhez.

Mert az arab tavasz mellett a mi népeink tavasza is újra eljött, és ebben a tavaszban a magyarok az első és legbüszkébb fecskék!

2016 márciusa  -némiképp hasonlóan 1848 márciusához-  üzenetet hordoz Európa fiainak, és legyünk büszkék, hogy az üzenetet mi magyarok értelmezzük a legtisztábban!


Mert  '48-óta nekünk minden márciusnak aktuálisan kódolt üzenete is van.

Legyünk hát hálásak 1848-49 formálóinak, szellemi és katonai vezetőinek, az utca és a termőföld fiainak, a Kárpát-medence asszonyainak!
Köszönet és tisztelet tetteiknek!

Mossuk ki agyunkból a felesleges üzeneteket, tisztítsuk meg szívünket a kételyektől, és poroljuk le kokárdánkat...
                                          ...mert a márciusnak üzenete van.

Új klipp a ROMER - től. HUNS NOT DEAD!

2016. március 13., vasárnap

Szálasi Ferenc megemlékezés! 2016.03.12. 14:00 Budapest (BESZÁMOLÓKKAL FRISSÍTVE)


Március 12 a Magyar Mártírok és a bolsevizmus Áldozatainak Emléknapja

Süni bajtársunk által szervezett megemlékezésen voltunk március 12-én a Kozma utcai temetőben. 
Akkor volt 70 éve, hogy meggyilkolták Magyarország Nemzetvezetőjét, így kötelességünknek éreztük, hogy tisztelegjünk emléke előtt, és emellett a bolsevizmus áldozatairól is megemlékeztünk.
A  február 25-ei dátum a hozzá köthető kollaboráns Kovács Béla miatt ugyanis kegyeletsértő a kommunizmus áldozataira nézve.
 Kovács világszabadságharcunk idején a "náciellenes függetlenségi" mozgalomban vett részt. 
Tehát az élet-halál harcot vívó Nemzet ellen ténykedett. 1944. november 29-e után a Pécs Városi Intézőbizottság tagja lett. Vagyis az asszonyokat, leányokat erőszakoló, magyarokat elhurcoló szovjet bolsevisták kiszolgálója. Később a Belügyminisztérium politikai államtitkára lett.Így tevékenyen részt vett a Hazánkat védő hungaristák, nemzetiszocialisták és jobboldali értelmiségiek levadászásának irányításában.

A temető bejáratánál találkoztunk, onnét mentünk gyalog a Nemzetvezető sírjához. 
Rendőrök csak mutatóban voltak, az ATV stábját pedig Süni küldte el melegebb égtájakra, senkinek nem hiányzott a szokásos hazugságokkal teli tudósításuk. 
A megemlékezők fegyelmezetten hallgatták végig Süni érzelmekkel teli beszédét, melyben Szálasi Ferencről és sorstársairól emlékezett meg.


 Hosszan sorolta az ószövetségi bosszú áldozatainak nevét és kegyetlen haláluk szörnyűségeit.
 Végül megkondult a parcella harangja. 15 óra 32 perc. Szálasi Ferenc halálának időpontja. 
Ekkor szakították meg életét egy olyan politikusnak, akihez fogható azóta sem született hazánkban, egy olyan embert öltek meg, aki a végsőkig kitartott hazánk és hite mellett. A szívbe markoló harangozás után karunkkal tisztelegve elénekeltük az Ébredj magyart, majd elhelyeztük az emlékezés koszorút, virágait, meggyújtottuk mécseseinket is. 


Biztató volt, hogy a Nemzetvezető sírjánál találtunk már az emlékezők virágaiból és megemlékezésünk után is többen tették tiszteletüket a mártír előtt.


2016. március 12., szombat

Egy elhallgatott mártír a történelem mérlegén

  Szálasi Ferenc 


A második világháború a fegyverek elnémulásával korán sem ért véget. A nagypolitika asztalán kettészelték Európát, és megkezdődött a szeletek elfogyasztása.
A cél hasonlított egymásra, csak a megvalósításban voltak különbségek. Mindkét oldalon jól bégető, önrendelkezését elveszítő embermaszlagot kívántak létrehozni.

Az első lépésben nagy volt az egyetértés: a legyőzötteket példásan meg kellett büntetni!

Beindult a húsdaráló, perek százaiban játszották el a jóságos és példás demokratikus bíráskodást, és gyors éttermi pörgéssel ítéltek el állami vezetőket, politikusokat, KATONÁKAT, civileket.

A "bosszú népe" részeg dajdajozása volt ez Európa elpusztított jövőjének teteme fölött.

Ma már látjuk, hogy nem csak az átalakulás ment túl gyorsan és erőszakosan...hanem Európa fehér fajának rohamos pusztulása is e korszakkal kezdődött, és mostanra utolsó óráiban van.

A keleti oldal igaztalanjainak "igazságszolgáltatása" Hazánkban is a "főbűnösök" cinikus perével kezdődött meg, mihelyst felszabadítóink felocsúdtak a féktelen rablás, pusztítás, erőszakoskodás bűnös másnaposságából.

Hazánk egyetlen nemzetvezetői titulussal legitimált felelősét, Szálasi Ferencet a perhullám kiemeltjeként kezelték.

A Nemzetvezetőt vezérkarával együtt 1945 október első hetében hozták Magyarországra az amerikaiak, és adták át az itteni hatalmat gyakorlóknak.

Szálasi innentől kezdve tudatosan készült a sajátos keresztútjára, ellenségeiről tudta, hogy a halálon kívül semmit nem várhat.
Rövid és ellentmondást nem tűrő kihallgatások, börtönben eltöltött testi és lelki megaláztatások után perét 1946 február 5.-én kezdték meg Budapesten, frissiben kinevezett bírákkal...

Ha megnézünk erről egy korabeli felvételt, magunk is hallhatjuk és láthatjuk:
A későbbi évtizedek koncepciós pereinek nyitánya volt ez!

Tárgyilagosság és igazságkeresés helyett a cinikusság, gyűlölet, hazugság, jellemezte a pert... és ami a lényeg: az elveszített háború felelősségének minden súlyát Szálasi és bajtársai vállára szegezték!

A mai igazságszolgáltatás hozzáértői is elismerik, hogy e percsomag ( hiszen nem csak Szálasi tartozott ide ) semmilyen szinten nem érte el az igazságosság mércéjét, és méltatlan volt a vádlottak megfosztott titulusához képest is!

1946. február 5.-e és március 1.-e között a villámper be is fejeződött!!
Öt év hőskorszakának felelősségét gyakorlatilag egyetlen hónap leforgása alatt el is intézték...

Az ítélet kötél általi halál. Kegyelmi kérvénynek helye... volt, Szálasiék éltek is vele...nem mintha hittek volna a helyzet változásában, de kérvényüket csak a kivégzés után "tárgyalták" és vetették el.

Az akkori köztársasági elnök ( Tildy Zoltán ) épp egy jeles napon, március 15.-én írta csak alá az ítélet végrehajtásának engedélyét....Szálasi Ferenc ekkor már a harmadik napja halott volt.


Kivégzésének körülményeiről egy francia tudósító jelentése tanúskodik, miben leírja, hogy a feltüzelt tömeg gyűlöletének sötét középkori hangulatában Szálasi mindvégig valami belső nyugalommal és sorsát szinte közönnyel kezelő személyként jelenik meg.
 "Gránitszobor"-ként, egyenes tartással és büszkén várta átlépésének pillanatát a másik világba.


A korszellem mit képviselt, egy idős és büszke nemzet felemelkedését szolgálta volna, az újdonsült pap kezében lévő keresztre épp Hazánk jövőjét feszítették fel.

A "nyitány" hát véget ért. Az új rend hatalomgyakorlói elkezdhették ördögi munkájukat, miből a magyar szellem csak tíz évvel később talált pillanatnyi kiutat, és érhetett el némi változást...

A kultúraalkotó nemzetek hanyatlása azonban nem ért véget.


A történelem mérlege máig is csak pironkodva és csendesen méregeti Szálasi és kora hatásait.
Az elhallgatás és tiltás, a mellébeszélés, vádaskodás és hamisítás azonban megtette jótékony hatását is: Szálasi Ferenc -pont úgy mint korának sok más feledésbe merült személye- napról napra egyre több helyen téma. Újságcikkek, tévéműsorok, előadások és dokumentumfilmek foglalkoznak Vele és korával, a szándékosan bekoszolt víz lassan tisztává alakul!

Ennek tisztulásáért magunknak is tennünk kell. Mert az energia nem vész el...csak várja, hogy újra kitörjön!

1946. március 12.-én, 15:24 h-kor Szálasi Ferenc boldogan átadta lelkét Istenének.

2016. március 12.-én, 15:24 h-kor az Ő szelleméért égjenek az emlékezés mécsesei! 




  

Vasutas riport!

Köszönjük, hogy elfogadtad a felkérést! Csapjunk bele:


Mióta tartozol a skinhead-ek nagy családjába?

1987 óta vagyok skinhead, bár a nézeteim már korábban is közel álltak az akkori skinheadekéhez.





Milyen részletet osztanál meg velünk a családodról?

Nem egy átlagos családból származom, az egyik nagyapám kulák volt ráadásul a helyi kisgazda párt egyik vezetője, akiket a rákosi éra alatt szintén üldöztek, a másik nagyapám szintén félreállította a rendszer, sajnos róla nem sokat tudok, a születésem után nem sokkal elhunyt, csak pár éve egy idős kaktuszgyűjtőtől hallottam róla pár érdekes dolgot, sajnos, már a kaktuszgyűjtő is elhunyt, így sok részlet már talán örökre rejtély marad.
   Édesapám szintén nem volt a rendszer kedvence, szegedi tanulmányai alatt megpróbált disszidálni, szerencsére sikerült a dolgot kimagyarázni, így börtönbe nem került, de az iskolát nem fejezhette be. Talán az öcsémet nem kell bemutatni, ő is közénk tartozik már régóta.


2016. március 9., szerda

Terepjáró jobbról - balról!

A liberális és a bal oldali média hisztivel indította a márciust. az egyik gyöngyszem ( http://m.nol.hu/velemeny/kozmagan-terepjaro-1604879 ) bajtársunknál kiütötte a biztosítékot.


A magunkfajta ember igen sokat nyel mostanában...szoktam mondani, hogy mi már megtanultunk térden állva szopni, mások még csak most barátkoznak a gondolattal.


Egyik évben -ha a Balaton befagy- azon nevet a fél ország ( a másik csak azért nem, mert se TV-je, se nete nincsen...), hogy néhány Hammer beszakad a lékbe...ma pedig minden időrabló arról fecseg, hogy jaj ez a szemét kormány....háborús ok címén elveheti a terepjárót!!!

Kedves demokrácia betegségben szenvedő terepjáró tulajdonosok!
Elmondanánk, hogy egy komolyabb konfliktus -kvázi háború- nem csak a katasztrófafilmeken fordul elő, hanem a mi életünkben is jó eséllyel előfordulhat.

Sokkal többet fogunk veszíteni, mint egy szaros négy kerekű "városi terepjáró" ( mert nektek csak az van )!  Háború esetén percek alatt bedől minden, mit szeretsz, és mihez ragaszkodsz.


Igen, asszony, gyerek, bejárónő, kutya, meg még a fél heréd is oda lehet.
Mindaz, mire azt hitted, hogy a demokratikus törvények védelmében szent és örök, az szaros hús és törmelék péppé válhat percek alatt.

Majd akkor ébredsz rá, ha bevizeltél, hogy nem a Cinema City termében ülsz...a húgy lesz a valóság, és örülni fogsz később, hogy legalább hugyozni tudtál.

Nekünk, akik nemzetiek és  szocialisták, ez kevésbé idegen, mint a demokrácia.

A történelem hősein át, Hunyadi harcosaitól Drezda kiszenvedőiig mi tudjuk, hogy az élet, és a hadiszerencse forgandó.

Háború esetén az emberi jogok kérészéletűvé válnak, és az ököljog következik utána.

Úgyhogy hisztizzetek csak! Ha ezt tették volna Hős elődeink, akkor ma ti nem is lehetnétek.


Ha tehetném, általam rövidebb időn belül többet is veszítenétek.


Ez a véleményem dióhéjban a viharról, mit kicsiny bilinkben a libsik gerjesztenek!


2016. március 7., hétfő

Rövid interjú az első hazai egyszemélyes ballada előadóval!



​Először is mesélj, hogyan lettél egyszemélyes balladás megoldás?


Az első ilyen felkérés tavaly év végén történt a bolgár bajtársaktól,amikor a "Route 28" nevű törzshelyük szülinapját ünnepelték. Igyekeztem méltó műsort adni, természetesen jó pár Skrewdriver dallal, melyek üzenete ma is aktuális. Számomra is teljesen új volt az akusztikus közeg, de igazán jó hangulat alakult ki. Egy Becsület Napjáról is ismert német bajtárssal közösen is játszottunk pár dalt, és ez már csak hab volt a szülinapi tortán. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, több hasonló meghívás lett az eredménye külföldi BH szervezetektől, melyek ,mind-mind jó élmények voltak számomra.
Ha jól értesültünk, a felszerelésben is volt változás?


Igen, "befektettem" egy új erősítőbe,mely elsőként megkapta a " Blood and Honour Territory" matricát, ezzel is jelezve az általam választott és képviselt utat. Koncerteken szeretném ha hangzásban is a minőség jellemezné az előadást, mert ezen a téren nagyrészt eddig mindig nehézségek voltak.
Nagyon nagy előadás volt 2016.02.06. án a Welcome partyn, mennyit készülsz egy ilyen estére?



Mindenek előtt köszönöm a lehetőséget és a bizalmat, igyekeztem méltóképp meghálálni. Mondhatom,hogy az utóbbi fél évben minden nap, kivétel nélkül legalább másfél óra gyakorlás a minimum. Volt, hogy egy héttel a fellépés előtt kaptam meghívást a svéd bajtársaktól, ezért mindig a BH szolgálatában állok behangolt gitárral.
Mi alapján állítod össze a műsort?
A ballada estékre megvan egy 20 dal,amit úgy érzek,hogy mondani valójában és hangulatában kötelezőek eljátszani, igyekszek mindig a külföldi bajtársaknak egy pár magyar "örökzöldet" vinni, mondhatom, hogy jó páran már a refréneket elég szépen éneklik. Van egy pár saját nóta is, illetve mindig lehet kérni ráadást a repertoáron kívül.

Mikor kaptad a felkérést erre az estére?
A februári megtisztelő meghívás még januárban "P." holland bajtársunktól érkezett, aki évek óta a Becsület Napja hű résztvevője,idén a beszédét is hallhattuk.

Miért szervezték bajtársaink a rendezvényt ahol felléptél?
Ez egy jótékonysági rendezvénye volt a flamand BH-nak, egy bajtársuk megsegítésére. A srác a felesége és gyereke után ment amerikába, ahol nézetei miatt teljesen ellehetetlenítették az életét, munka és adózás hiányában a börtön várt rá, nagy összegek árán sikerült haza hozniuk őt. Viszont Belgiumba ez az idő alatt elveszített mindent, szó szerint a semmiből kell felépítenie most az életét. Igazán példa értékű volt amit a srácok érte tettek, a koncerten jelen lévőkön kívül is érkeztek adományok neki, amit könnyek közt vett át.

Merre jártál és milyen volt a fogadtatás?
Az egyik belga srácra voltam bízva, aki igazán kitett magáért, feláldozva az egész hétvégéjét. Megegyeztünk, hogy azt nézzük meg, ami számára fontos és igazán izgalmas programokba volt részem, mint a gyönyörű szülővárosa,Leuven, felfedezése, a helyi ízek kipróbálása,egy világhírű sorgyár látogatása, Brugge belvárosa és a kedvenc foci csapata stadionját is megmutatta. Út közben természetesen flamand történelem, a jelenlegi helyzet elemzése.Ilyenkor láthatjuk igazán,hogy a több száz kilométer dacára, mennyire azonos problémákkal és ellenségekkel szembesülünk nap mint nap.



Van e kilátásban újabb hazai vagy külföldi meghívás?
Legközelebb nyáron a horvát barátaink éves összejövetelére látogatunk, immáron negyedik éve folyamatosan, illetve egy későbbi bolgár fellépés is tervbe van, itthon a Trianoni megemlékezés a következő. Mivel a zenekart jelenleg újra kell építeni, más jellegű fellépést nem tudtam vállalni.Így ha az olvasók közül valaki tehetséget és elszántságot érez magában legfőképp dobolásban, nyugodtan jelentkezzen.

Gondolkodtál azon, hogy egy albumra feljátszd a dalokat?
Tervbe van évek óta, akár teljes zenekari hangszeres,akár akusztikus dalok, remélem hamarosan valami újjal szolgálhatok. Ami biztosra vehető, az egy angol nyelvű dal a napokban, "Defending Europe" címmel.
Szeretnél valamit üzenni a közönségnek a barátoknak?
A közönségben mindig a barátaimat látom, ha ez változna, rossz úton járnék. Üzenetnek? Köszönöm azoknak akik az évek alatt kiálltak mellettem és támogattak, kétszer köszönöm azoknak, akik nem, mert az erősített meg igazán és segített tisztán látni.Hálásan köszönöm nektek a lehetőséget,hogy e pár gondolatot megoszthattam! Búcsúzásnak pedig legyenek I.S.D. szavai: "Tomorrow belongs to me" avagy "A holnap az enyém!"

828!