2011. október 31., hétfő

Az elhunytakra és Hőseinkre emlékezünk! További megemlékezésekkel frissítve!

Budapesten is gyújtottunk mécsest a Hősök emlékére!







Halottak Napján bajtársainkkal ellátogattunk a budaőrsi Német-Magyar Katonai temetőbe.

Jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy a Magyar Honvédség pár nappal előttünk emlékezett meg Hős Fiairól. Német koszorúk is fellelhetőek voltak a Hősük hantjain.
A gondozott temető,a virágokkal elborított emléktáblák felemelő és megnyugtató érzéssel tölthetik az idelátogatókat, hogy a katonák emlékét nem felejtik.


Mi magyar hazafiak érezzük, hogy az Ő vérükből új hajtás fog sarjadni!
Örök dicsőség Nektek Bajtársak!



 "Ne sirasd Testvéredet, ő már elpihen,
végre szabad, végre megnyugodott, végre Örökkévaló...
ő nem szakadt el tőlünk, hanem csak megelőzött bennünket."
 -ókori rómaiak-


Blood & Honour Budapest-Dunakanyar szekció 



 




Az Arrabona ns crew és a Blood and Honour Győri szekciója közös rendezvényt tartott a Győri Radó szigetén a halottak napja alkalmából. A rendezvény során fejet hajtottunk és egyben tiszteletünket fejeztük ki az elfelejtett hősök előtt, akik életüket adták a hazájukért és fajukért!
Végezetül pedig az összes emlékmű-sír gyalázónak és történelem hamisítónak ezt tudjuk üzenni!
Elloptátok a nemzet vagyonát és a nemzet becsületét
Meggyaláztátok a nemzet hőseit az utókor előtt
A mai napig becsmérlitek az elesett testvéreinket
Miért nem inkább a hősi tetteikről beszéltek
Nem tisztelitek a hősi halált és a hazáért adott áldozatott
Sírokat gyaláztok nap, mint nap
Leköptök és ki röhögtök minket nap mint nap
A gyerekink előtt nevetségessé tesztek minket
Majd rágalmakkal hadakoztok
Kizsákmányoltok minket a mai napig és átvertek mindenkit
A „győztesek” előtt térden állva lihegtek
De a büszkeségünket SOHA nem töritek meg!
Arrabona Ns Crew és Blood and Honour Division Hungary (Győr)!

2011. október 30., vasárnap

Bajtársunk a ketrecben!

http://www.youtube.com/watch?v=A4usgDTqN2Q

Nemzeti Hang Tehetség Mutató verseny (NFP)

Nemzeti Hang Tehetség Mutató verseny   (NFP)



A verseny célja
A tehetségükkel nemzetüket szolgáló „amatőr” zenekarok minél szélesebb körben történő bemutatása-támogatása stílus függetlenül.

Verseny ideje: 2012. 01. 14. 11:00 – 22:00 Az első zenekar 11:30 kor kezd

Helye: Kosd, Művelődési ház

Nevezés: Nevezhet minden olyan már működő Magyar zenekar, aki jelenleg még hivatalosan kiadott hanganyaggal nem rendelkezik (nem hivatalosnak számít: „garázsfelvétel”, demo, válogatáslemez 1-1 számmal) Csak a tehetség mutató kedvéért ne alakítsatok zenekart, ellenőrizzük és csak a már 2011 októberben működött zenekarok nevezését fogadjuk el.
A nevezéseket a nevezési lap kitöltése után nfpszervezes@gmail.com  e-mail címre kell elküldeni 2011. december 31-ig, vagy a nevezési létszám beteltéig. A versenyen 13 zenekar indulására van lehetőség. Az indulók meghatározása nevezési sorrendben történik.
A nevezés a nevezési lap kitöltésével, megküldésével és a nevezési letét beérkezésekor visszaküldött igazoló e-mail megérkezésekor válik hivatalossá.
A nevezési lap a nfpszervezes@gmail.com email címen igényelhető.
Kérdéseiteket is ide várjuk!

Nevezési díjnincs

Nevezési letét: zenekaronként 20 000 Ft. 
A letét célja, hogy meggondolatlanul senki ne nevezzen, ne vegye el a helyet mások elől.
A letétet a verseny napján a helyszínre érkezéskor a zenekar visszakapja.
A letétet a Nemzeti Forradalmi Párt Budapest banknál vezetett 10101535-01215200-01003003 számlaszámára kérjük elutalni, vagy a Budapest bank fiókjaiban befizetéssel. Ez utóbbi módszer a leggyorsabb, és ingyenes. A közlemény rovatba minden esetben írjátok bele: NHTM

A verseny: 

A versenyen minden zenekarnak 2 zeneszám előadására van lehetőség, egy sajáttal és egy feldolgozással kell készülnie a zenekaroknak.
A zeneszámoknak a hazaszeretet és a hazafiasság témakörét kell körülölelnie.
A zeneszámok előadására a felszerelésre, hangolásra zenekaronként 30 perc áll rendelkezésre.
Azt  a zenekart amelynek  „felcuccolásra”- beállásra- előadásra nem elég a 30 perc, a szervezők kizárják a versenyből.
Az elhangzó szöveg, kizárólag Magyar nyelvű lehet, betartva a jelenleg érvényes törvényi kereteket. A szervezők a szövegeket 2012. Január. 1 – ig kérik megküldeni az nfpszervezes@gmail.com    e-mail címre. A hatályos törvényeket megsértő produkciók előadására nem tudunk helyet biztosítani.
Aki a leadottal eltérő zeneszámot mutat be előzetes egyeztetés nélkül, azt a szervezők azonnal kizárják.
A láthatóan ittasan fellépni készülő zenekart a szervezők kizárják.

Felszerelés: A hangosítást és a fénytechnikát és az alap dobfelszerelést a szervezők biztosítják. 
A zenekarnak gitárokat, dobverőket, pergőt, igény szerint állványokat, pedálokat, esetlegesen szintetizátort kell hoznia. Gitár alapokat tudunk biztosítani, de amennyiben a sajátot részesítitek előnyben, arra is van lehetőség.
Érdemes a húrkészleteket, a pergőn a bőrt, a pedálokban az elemeket a verseny kezdete előtt kicserélni, hogy nehogy egy technikai malőr miatt hiúsuljon meg a fellépés. 



Pontozás: A két zeneszám elhangzása után a 3 tagú zsűri értékel, 1 – 10 ig. pontoz, ehhez jönnek még a közönség szavazatok. A kettő összessége teszi ki a zenekar kapott pontjait.
A legmagasabb pontszámot elért zenekar nyeri a versenyt. Díjazott még a zsűrinél legmagasabb pontszámot elérő zenekar,  valamint a közönség szavazataiból a legtöbbet összegyűjtő zenekar.
Egy zenekar két díjat nem kaphat, azonosság esetén a sorban utána következő zenekar kapja a díjat.

A zsűri: 3 hazafias körökben elismert zenész, különböző stílusban és hangszereken mutatták már meg évek óta a nemzeti közönségnek zenei kvalitásukat.
Aki már vállalta a felkérést: Jabba (Archívum) Kima Norbi (Titkolt ellenállás, Palmetta) reményeink szerint november első hetében meg lesz mind a három zenész.

Közönségszavazatok: A közönségszavazatokat a helyszínen felállított a zenekarok képviselői előtt lezárt urnában lehet elhelyezni.
A szavazatokhoz szükséges lapokat 100 Ft ellenében lehet igényelni a helyszínen.
Minden helyszínen belépőt váltó szavazhat. ( a zenekartagoknak valamint a képviselőnek a belépés ingyenes, a szavazás nem megengedett)
A belépéskor számozott karszalagot kap minden résztvevő, egy sorszámmal kizárólag egyszer lehet szavazni.
A többször szavazókat a szervezők és a képviselők ellenőrzik, és minden többszöri szavazat semmisnek minősül. Aki így próbálja versenyt befolyásolni, annak az összes szavazatát töröljük.

A zenekarok képviselője : Zenekaronként egy embert kérünk képviselőnek kijelölni, lehet zenekaron kívüli is. A szervezők rajta keresztül tartják a zenekarral a kapcsolatot, valamint felügyeli a versenytisztaságát.

A szavazati lapok hitelesítése: Minden zenekartól kérünk egy általuk kitalált, a verseny napjáig nem publikált bélyegzőt, ezekkel minden zenekari képviselő lebélyegzi a nyers szavazati lapokat.
A szavazatok összegzésénél a képviselők ellenőrzik, hogy a leadott lapok hitelesek e.

Sorrend: Január 1-8 ig lehet majd szavazni a zenekarok sorrendjére az NFP honlapján, egy IP címről egy szavazatot fogad el a rendszer.

Szavazatszámlálás: A szervezők által kijelölt számlálóbiztosok valamint a zenekarok képviselői együtt nyitják fel az urnát, és közösen ellenőrzik - összesítik a közönség szavazatokat.

Eredményhirdetés:
A verseny vége után kb. egy órával 20 : 30 kor várható, az eredményhirdetés után a győztesnek újból lehetősége van a színpadra lépni. Itt a már előadottakon kívül saját vagy feldolgozás zeneszámok előadására van lehetősége záróráig.

Díjazás: 
Az első helyezett: 80 000 Ft (automatikusan lehetőséget kap a Becsület napi emlékkoncerten fellépésre)
A zsűri kedvence: 50 000 Ft
Közönség kedvence: meglepetés

Amennyiben érkeznek felajánlások, a szervezők a díjazottak körét bővíthetik, valamint a díjakat növelhetik.  
A felajánlásokat a nfpszervezes@gmail.com  email címre kérjük jelezni.
A felajánló nevét – logóját előzetes egyeztetés után a flyeren valamint a rendezvényhez tartozó propagandaanyagokon megjelenítjük.

Egy zenekar nem nyerhet két díjat, szavazatazonosság esetén a zsűri dönt.

Jó versenyzést kíván a

Nemzeti forradalmi Párt
    http://nfp.hu

2011. október 25., kedd

Október 23 Corvin köz, beszámoló.

Jó volt!
 Nyugodtan kezdhetem így, mert ez jut  először eszembe, amikor erre a kora estére gondolok.
Nem volt felhajtás, nem volt variálás.
Időben kezdődött a több szervezet által rendezett, és még több szervezet által jelenléttel támogatott,a talán egyetlen igaz Október 23 - i rendezvény a Corvin közben.


A szónokok rendre megemlékeztek mind "44 mind "56 hőseiről, és rendre elmondták,hogy mit sem ért az áldozatuk ha nem kapjuk össze magunkat.
Nem szeretnék kiemelni, mert összességében volt jó így a rendezvény, a szónokok annyit beszéltek amennyit kell, és arról amiről kell.
Ez így elég ködös, de aki nem volt ott, meg is érdemli,hogy utána nézzen, hogy mi is hangzott el az erre az estére, emelvénnyé avanzsált lépcsőkről.
Tetszett, hogy aki fent volt a lépcső tetején, nem éreztette,hogy ő fent van. Tetszett, hogy aki a tömegben állt, nem akart a lépcső tetejére kerülni.
Méltósággal, kitűnő beszédekkel, emlékeztünk és emlékeztettünk.
Aki keres biztos talál hibát a rendezvényen, de ez esetben, hiába mondaná azoknak akik jelen voltak, süket fülekre találna.
Nem a rendezők miatt, nem a szónokok miatt, nem a résztvevők miatt.
Csak azért, mert jó volt!
Adja az Isten,hogy egyre több rendezvényre lehessen ráilleszteni, ezt az egyszerű mondatot.
Képek hamarosan!

2011. október 15., szombat

Emlékezz!



-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sajnos  íródott  még egy esemény október 15-én, emlékezz Szögi Lajos esetére minden októberben, és lehetőséged szerint tégy meg mindent,hogy többet ilyen ne történjen.

Szögi Lajos. (1962. III. 4. 2006. X. 15.)

2011. október 10., hétfő

ISDM beszámoló 2011 10 01 ( BH Flanders & Wallonia With German support )





Alkalom szüli a tolvajt- szól a mondás. Mivel éppen a Benelux-államokban jártam, kaptam az alkalmon és október első napján látogatást tettem Flandriában. Ezen a verőfényes és meleg szombaton rendezték ugyanis meg a ISD emlkékkoncertet a Blood&Honour flamand és vallon divíziói közösen. Holland bajtársakkal kora délután a holland-belga(sic!!) flamand határon találkoztam és onnan konvojban utaztunk az első találkozóhelyre, ahol megkaptuk a további úticélt. Itt már két spanyol bajtárs is jelen volt, valamint holland barátainkkal skótok is utaztak a konvojban, úgy hogy kezdett határokat átívelő dologgá formálódni az esemény. Na pár perc eszmecsere után utaztunk tovább egy nyugat-flandriai kisvárosba, a tervezett koncert helyszínére. Megérkezve a kisvárosba kezdett gyanússá válni a dolog. A belváros teljesen le volt zárva a forgalom elől, úgy hogy egy kis ide-ode autózás után nehezen találtunk parkolóhelyet. 


A főtéren városi fesztivál zajlott éppen, ami minket nem is zavart volna. Csak hogy a koncertterem - ami egy a főtérre nyíló söröző hátsó közösségi terme - éppen a fesztivál kellős közepén helyezkedett el. Mi viszonylag az elsőkként érkeztünk a helyszínre, majd utánunk lassan kezdtek csordogálni a bajtársak. Kis idő múltán egy rendőr kíséretében megjelent a teremben a város polgármestere és közölte, hogy itt bizony semmiféle nemzeti, radikális zenei rendezvény nem valósulhat meg, elsősorban tekintettel a nagyszámú civilre a koncerterem közvetlen közelében. Sebaj, a demokrata polgármester még le sem jött a színpadról máris adták a póthely címét, ami még vagy 50km autókázást jelentett nyugati irányban a tenger felé Flandriában. 


A póthely egy kicsi városban volt. A söröző emeleti részén - igaz a főutcán - zajlott le az esemény. Az előző terem profibb volt, mint a póthely, viszont a póthely környezete "rizikómentesebbnek" tűnt. Hamar meg is telt a kicsi póthely, ami egy szaunához hasonlított pár perc után. A lényeg, hogy a szervezők felkészültek voltak erre az eshetőségre is és valahol sikerült lebonyolítani az emlékkoncertet.
Közel 300 kamerád jött össze, franciák, németek, spanyolok, skótok, angolok, flamandok, szlovének és egy magyar!
Az este muzikális részét a francia Sinweldi kezdte, akik olaszos temperatúmú zenéjükkel jól feltüzelték az egybegyűlteket és különösen a francia nyelvűek körében nagy sikert aratott. Én még soha nem láttam még élőben francia nyelvű zenei produkciót. Érdekes volt, maga a nyelv miatt is.
Őket követte egy nagyon fiatal német banda, a Selektion, akik nem tettek rám túl mély benyomást. Persze nem szabad elfeledni, hogy esetükben egy kezdő zenekarról van szó és kitartó szorgalommal az akarat diadalmaskodhat. 


A Selektion előadása alatt adóztunk Ian Stuart emlékének, néma tiszteletadás keretében.
A fiatal németeket követte az Angry Bootboys Németországból, akik idősebbek és tapasztaltabb zenészek. Be is indult rá a pogóhenger rendesen. Őket követte a Non Plus Ultra, szintén Germániából. Megítélésem szerint ezen az estén eddig ők hozták a legjobb produkciót és számtalan Skrewdriver feldolgozással sikerült a hangulatot feltüzelni. Igen későn már, jóval hajnal egy óra után lépett színpadra a Hearts of Oak zenekar, amelynek soraiban egykori Nemesis, Skullhead és Warhammer zenészek húzták a talpalávalót. Az énekes pedig egy kicsi nőszemély volt. Az énekes hangja nekem nem nagyon jött be és pár szám meghallgatása után le is léptem, mert a fáradtság legyőzött teljesen.
Összefoglalva: voltam már jobb koncerteken is, de mindenképp dícsérendő a BH Flandria és a BH Wallonia fiatal tagjainak a tenniakarása és a nehézségek ellenére sikerült összehozni a koncertet. A BH Flandria az elmúlt időben erősen átalakult, megfiatalodott, a régi tagok közül csak egy.két emberrel találkoztam, akik már kívülről támogatják a divíziót. Pár német bajtárssal bveszélgettem, akik üdvözletüket küldik Magyarországra és kitartásra buzdítanak minket! Külön öröm volt szlovén bajtársak megjelenése is, hisz így Kelet-Közép-Európa is képviseltette magát szerény személyemmel egybevéve a rendezvényen.

Kitartás Flandria! Kitartás Wallonia! Hail Blood&Honour! Hail Ian Stuart!!

2011. október 6., csütörtök

A valóság!


"Kelet-Közép-Európa elcigányosodásának megállítása is olyan drasztikus megoldásokat követelne, melyeknek már nyilvános megvitatása is elképzelhetetlen az európai civilizáció mai fokán;
a keleti uniós országok népeinek elszívása a gazdagabb nyugati uniós társaik által, hogy azok egy-két generációval meghosszabbítsák a demográfiai összeroppanásuk előtti időtartamot és teljes iszlámosodásuk elkerülését, szinte csak forradalommal lenne megoldható."
Pokol Béla

Az egyetlen párt aki kendőzetlenül vállalja a valóságot:

2011. október 5., szerda

Jelentkezők részére!

Az utóbbi időben soha nem tapasztalt számban ( jelenlegi tagság duplája) jelentkeztek hozzánk érdeklődők belépési szándékkal.
Köszönjük a megtisztelő bizalmat, de a jelentkezőket továbbra is a meglévő tagok ajánlásával tudjuk fogadni.
Őket keressétek!


Köszönjük megértésetek!

2011. október 1., szombat

Segíts! Te is lehetnél!

http://nfp.hu/hirek/1-hirek/111-te-is-lehetnel






A Nemzeti Forradalmi Párt gyűjtést szervez a zavaros és ellentmondásokkal terhelt "cigánygyilkosságok" ügyében vádolt, magukra hagyott nemzeti érzelmű fiatalok ügyvédi költségeire.
Álláspontunk szerint, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, valamint az elmúlt évek rendőri jogtiprásai pedig, a nyomozati adatokkal szembeni fenntartásainkra ad okot.
Bízunk abban, hogy a kriminalizált magyar fiatalok ügyében nem jogtiprás, hanem tényeken alapuló igazságszolgáltatás fog történni és bebizonyosodik, hogy nem bűnözők, hanem ártatlanul meghurcolt hazafiak. Adományokat a Nemzeti Forradalmi Párt 10101535-01215200-01003003 -as számlaszámra történő átutalással vagy bármely Budapest Bank-fiókban való befizetéssel lehet adni.
Az eddigi, jó szándékú de sajnálatos módon problémákat is okozó gyűjtésektől és módszerektől eltérően, a támogatást közvetlenül a fiatalok családtagjainak utaljuk át, a felmerült ügyvédi költségek fedezésére.
 NFP elnökség